Minden csütörtökön hazudtam neki – 7. rész: Az ágy után

Hala a földön ült, háta a hálószoba ajtajának támaszkodott, az ajtó pedig szorosan zárva, mintha a külvilágtól védene. A telefon a kezében fehér, hideg fénnyel világította meg az arcát, a képernyőn pedig Karim üzenete töltötte ki a teret. Ez nem volt egyszerű üzenet; inkább egy dokumentum volt, vagy talán egy könyörtelenül digitális betűkkel írt vallomás. Karim elkezdett írni, szavai pedig gyorsan áradtak, mintha hónapok óta erre a pillanatra várt volna, azóta azóta, hogy az a régi lakásban történt az az éjszaka, amelyet senki sem mert teljesen elmesélni. «Hala,» kezdte az üzenetét, «te azt hiszed, hogy ami történt, csak egy gyengeségi pillanat volt, vagy hogy Rana «törött» volt, ahogy Samer mondta neked. De az igazság sokkal keményebb ennél. Rana nem volt törött. Tiszta volt egészen. Mindenre tisztában volt, és minden lépést irányított.»

Hala elolvasta a szavakat, szíve felgyorsult, de nem a félelemtől, hanem egy ijesztő felismeréstől. A régi lakás éjszakájának apró részleteit olvasta, részleteket, amelyeket Samer nem látott, és ő sem. Karim leírta, hogyan fejezte be Rana alvását, nem sírással vagy kiáltással, hanem egy nyugodt és határozott pillantással. Hogyan várta őt, és hogyan tudta, hogy Samer később jön, Karim pedig előtte.

„Nem tudtam, hogy Rana tervet sző," írta Karim, „de amikor beléptem a szobába, Rana-t találtam az ágy szélén ülve, fekete köntösben, hideg mosollyal nézett rám. Nem sírt. Nem kért segítséget. Azt mondta: 'Karim, Samer azt hiszi, hogy csendre van szükségem, de bosszúra. És te, te vagy az eszköz.'"

Hala megállt olvasás közben, mélyet lélegzett. A szavak a mellkasába hatoltak. Nem csupán véletlenszerű hűtlenség volt; szándékos terv. Rana, a nővére, Krémet használta bosszúként Számer ellen, Krém pedig, a régi kollégája, részese volt ennek a tervnek.

– Miért? – írta Hala az üzenetben, de mielőtt Krém válaszolhatott volna, ő folytatta az írást.

– Mert Számer – írta Krém – azt hitte, hogy mindenkivel uralkodik. Azt hitte, hogy lefekszik Ranával, aztán visszamegy Halához, és mindenre talál magyarázatot. De Rana tudta. Tudta, hogy Számer megcsalja, és tudta, hogy Krém is megcsalja. És azt akarta, hogy mindenki ugyanazt a fájdalmat érezze, amit ő érzett.

Hala mély sokkba esett. Nem az egyetlen áldozat volt; ő is része volt a játéknak. Samer, Rana és Karim mind szerepet játszottak abban a színdarabban, amely körül Hala forgott, de ők fogták a szálakat.

„Nem tudtam, hogy Rana tervez, – írta Karim, – de amikor megláttam, rájöttem, hogy minden egy terv része volt. Tudta, hogy Samer eljön, Karim eljön, és Hala mindent felfed. Azt akarta, hogy mindenki bűntudatot, árulást és megtörtséget érezzen."

Hala elolvasta az üzenetet, szeme könnybe lábadt, de a könnyek nem a szomorúságtól fakadtak, hanem a dühétől. Dühös volt magára, Samerre, Ranára és Karimra. Dühös volt mindenkire, aki része volt ennek a játéknak.

„Nem térek vissza", írta Hala a csevegésben, „nem térek vissza egyikőtökhöz sem. Nem térek vissza Samerhez, nem Ranához, nem is Karimhoz. Újrakezdem, de ti nem lesztek része annak."

Mielőtt Karim elolvashatta volna a válaszát, a telefonja újra megremeg. Ezúttal Samer üzenete érkezett: „Hala, kérlek, térj vissza. Beszélnünk kell. Mindent meg kell oldanunk."

Hala a szövegre nézett, majd Karim üzenetére. A szavakat olvasta, de a fejében a hangokat hallotta. Samer hangját: „Szeretlek", Rana hangját: „Gyűlöllek", és Karim hangját: „Akkor is akarlak."

Ekkor Hala bezárta a csevegést, felemelte a telefonját, és kinyitotta a lakás ablakát. A hideg levegő áradt a szobába, és enyhítette a mellkasában lüktető dühöt. Elolvasta Samer üzenetét, majd egyetlen választ írt: „Nem térek vissza. Újrakezdem, de te nem leszel része annak."

Lezárta a telefont, és a földre tette. Aztán a ajtóra, majd az ablakra nézett. Döntött: nem bocsát meg, és nem tér vissza. Újrakezdi, de ezek nélkül.

Ekkor hangot hallott kívülről. Egy autó hangja, majd egy ajtó nyílik. Rana volt. Rana a teraszon állt, és hideg mosollyal nézett rá. Rana mosolygott, mintha tudná, hogy Hala mindent felfedez.

„Most már tudod," mondta Rana, „tudod, hogy minden terv volt. Hogy minden játék."

Hala ránézett, majd így felelt: „Te nem voltál törött. Játékot játszottál."

„Igen," mondta Rana, „játszottam. Játszottam veled, Számmal és Karimmal. Mindenkivel játszottam."

Hála rájuk nézett, majd így szólt: „Nem játszottál. Velem játszottál."

„Igen," felelte Rana, „veled játszottam. Veled játszottam, mert te voltál az egyetlen áldozat, aki nem tudta."

Ezután Rana belépett a szobába, és Hálára nézett. Minden játék volt.

Majd Rana kilépett a szobából, és bezárta maga mögött az ajtót. Rana mosolygott, mintha tudná, hogy Hala mindent felfedez.

Hála az ajtóra, majd az ablakra nézett. Újrakezdem, de te nem leszel része.